Az autó története 

   Az autót 2006.szeptember elején vásároltam saját célra. Ez már a harmadik ilyen Peugeotom, így a típus ismerős volt, ám ez mégis valahogy más volt mint az előző kettő...

Amikor megláttam az interneten a hirdetést, azonnal beleszerettem. Rögtön tudtam, hogy ez az a Peugeot, amelyik kell nekem. Felhívtam az akkori tulajdonosát és alaposan kikérdeztem az autóval kapcsolatban. Megtudtam, hogy az egyik nagy bútorboltban dolgozik, így a kocsit a bútoráruház parkolójában meg lehet nézni. Így is tettem. Megkértem az egyik barátomat, hogy menjünk el megnézni a Peugeot-ot...

Mikor megláttam a mélygarázsban élőben, akkor már teljesen tántoríthatatlan voltam a vásárlástól, így aztán hosszas külső szemvizsgálat után felhívtam a tulajdonost, hogy beszéljük meg a konkrét dolgokat. A srác lejött a mélygarázsba, kinyitotta a kocsit, megmutatott minden kis apróságot vele kapcsolatban. Megegyeztünk egy vételárban és kezet fogtunk. Nagy, mosolygó vigyorral szálltam be a haverom kocsijába és rajta is látszott, hogy ez neki is tetszik. Úton hazafelé elképzeltem, hogy hová fogok vele először menni...

Otthon aztán fordult a kocka, méghozzá nem is kicsit. Sajnos családi problémák vártak otthon, így nem tudtam megvásárolni a fekete kis "izomgolyót". Nagyon le voltam törve, ilyen nagy csapásra nem számítottam...

Eltelt körülbelül három hét és valahogy a telefonomban maradt a tulajdonos srác telefonszáma. Gondoltam, felhívom, megkérdezem, hogy sikerült-e eladni a Peugeot-ot. Ismét bemutatkoztam, de telefonon keresztül nem emlékezett rám. Megbeszéltem vele megint egy időpontot, hiszen még nem adta el a kocsit. Erre a megbeszélt időre az édesapámat is magammal hoztam, mondván ő mégiscsak jobban ért a kocsikhoz. Tettünk egy próbakört a kocsival, és ismét megegyeztünk egy árban. Miután a srác hazament apám mosolyogva azt mondta: ..." Nem hittem volna, hogy egy Peugeot ennyire jó lehet. Ez egyszerűen szuper! ..." Ezt nekem is jó volt hallani, mert így tudtam, hogy áldását adja a vásárlásra.

Csakhogy! A tulajdonos körülbelül a tesztkör után felhívott és elnézést kért tőlünk, mondván ő inkább nem akarja eladni a kocsit. Na ekkor teljesen kikészültünk mindketten, sőt még talán az akkori tulajdonos is. Kérleltük, hogy gondolja meg magát, de nem akarta eladni. Aztán egy új árban egyeztünk meg, mert nekünk nagyon megtetszett a kis 205-ös és erre már az akkori tulaj is áldását adta, igaz nagyon nem szeretett volna megválni hűséges kis társától.

Az autó ezután hozzánk került és azóta édesapám annyira megkedvelte, hogy ha teheti, akkor azzal jár mindenhová. Én szinte "alig" járok vele. De nem búsulok, mert végre van egy szuper állapotú Peugeotom.